Azzal kezdődött, hogy nagyon nehéz volt bezárnom a kaput reggel. Egyik kezem tele a kesztyűimmel, másikkal próbáltam a riglit helyére nyomni. Ahogy lehajoltam a fejemet húzta a bukó, lábaim között a hátizsák, mert vigyázni kell rá, nem tesszük a földre. Közben É.P. már rég összekészülődött és türelmetlenkedett. Mikor még valami megjegyzést is tett mérgemben földhözvágtam a hülye hátizsákot. Azt hittem ezzel letudtam a napi kellemetlenséget. Munkahelyemre érve kiderült, hogy az internet újfent mesés állapotban van. Olyan holvolt, holnemvolt. Egész pontosan többnyire nem volt. Úgy kellett elcsípnem azt a néhány percet míg legalább a dolgozós porgramunk működött. Ráadásul ezen kívül, valamit elállítottak a gépemen. Azóta sincs hangom. Nem tudok zenét hallgatni. Ez nekem borzasztó. Délutánra majd szétrobbant a fejem és nem tudtam eldönteni, hogy attól van, hogy tehetetlen vagyok, vagy attól, hogy melegfront van. Hazainduláskor leejtettem a napszemüvegem, ami eltört. Majdnem sírva fakadtam. Ezt a szemüveget még '92-ben vettem. Szerelem volt első látásra. Nem is gondolkoztam rajta, pedig a havi pénzem harmadát kérték érte. Enyém lett s a kaloringen már büszkén mászkáltam vele a motorok között, vele néztem a futamot. Azon a napon már egész biztosan tudtam, hogy tökéletesen választottam és mindig vigyázni fog rám. Egész pontosan akkor jöttem rá erre, mikor egy pillanatra levettem. Délutánra járt, reggel óta a tűző napon töltöttük az időt. A pálya körül alig volt fa. Minden szabad bőrfelület piros volt rajtunk. Minden, kivéve az én szemeim környékét. :) Levettem kedves napszemüvegem és olyan volt, mintha még mindig rajtam lenne. :) Ez 1-2 napig sok mókás pillanatot okozott, de legalább tudtam, hogy tényleg jól működik. Azóta is hordom magammal. Állandóan a táskámban van, sosem volt tokja és még mindig jobb, mint bármely másik. Időnként persze eszembe jut, hogy jó lenne egy újabb (őt meg betenném a vitrinbe és meghagynám ünnepnapokra), néhány éve már próbálom lecserélni, de nem találtam még jobbat nála. Hát ezért lettem annyira szomorú, mikor láttam a földön törött kerettel. Hazaértünk után az volt az első, hogy É.P. megragasztotta (mégis van előnye a műanyagnak). Remélem több baj nem éri!

Még húsvét előtt történt, hogy kora reggel kimentem bevásárolni a nagyboltba. Jó negyedórás gyalogút. Szeretek így boltba menni, bírom az üres utcákat, reggeli illatokat. Vidám voltam, legalábbis úgy éreztem. Nem akarok másokat akadályozni, hát általában leállítom a bevásárlókocsit és úgy állok meg válogatni a polc előtt. Most is így tettem. Néhány perc után visszafordulok és ahol az "én kocsim" állt, ott egy pacák pakol be éppen. Mellette meg egy üres kocsi. Jamondom, akkor ez az. Ahogy odaértem megláttam, hogy nem egészen így van. Abban a kocsiban amit otthagytak nekem, egy szép nagy krumpli üldögélt és a fogórészén is volt egy ormótlan reklámtábla. Szóval a pacák meg a macája kicserélték a kocsikat. Tudom, hogy hülyeség, de én olyan dühös lettem, hogy legszívesebben mind a kettőt belegyömködtem volna a kocsiba, úgy, hogy a rácsok között jöjjenek ki. Úgy elborult az agyam, hogy meg is lepődtem rajta. Kicsit meg is ijedtem. Próbáltam ugyan a pacáknak szólni, de ügyet se vetett rám. Nem tudom mi volt velem, talán inkább a felgyülemlett feszültség robbant ki ezen a piszlicsáré ügyön, de rettenetesen kiakadtam. Nem a krumplin, az nem zavart, viszont ki nem állhatom azokat a randa nagy reklámtáblákat, amik miatt még az én kezem sem fér el rendesen. Csak akadályoznak és még az életben nem olvastam el mi van rajtuk. Mindig olyan kocsit választok, amin nincs. Ezen meg volt. És utáltam szegény kocsit meg a pacákot meg a trampli nőjét, meg az egész világot. Nagyon nagyon. Alig telt el öt perc és lenyugodtam. A krumplit visszatettem az övéi közé, a listámra koncentráltam. Újabb 10 perc múlva megint megláttam a pacákot, a nőjét meg a volt kocsimat. És akkor bosszút álltam. Ránéztem. Hosszan bámultam rá olyan csúnyán, ahogy csak tudok. 10 másodperccel később emelt fővel távoztam és közben csak vigyorogtam magamban. Meg magamon. :)