É.P. rendben hazaért, de nem ő állt vissza, hanem én igazodtam hozzá. Ennek oka, hogy pont a hosszú hétvégére érkezett meg. Aztán kevés alvás, szar idő, rövid hétvége. Túl lehetett élni azért, és végre helyreálltak a dolgok. (Azért valaki jöhetne hozzánk elmosogatni, vasalni meg mosni) Múlt héten már a viháncolós jókedv is elkapott párszor. Péntek különösen jó nap volt, csajos délutánt rendeztünk a kislányommal. (az öröm meg a büszkeségtől dagadó kebel, nem látszik sajnos a betűkön) Kényes témák voltak terítéken (fiúk, szex, csúnya szavak), alig várta, hogy elinduljunk otthonról, máris ömlött belőle a szó. Azóta sem térek magamhoz, milyen komolyan érdeklődött. Mellesleg az én nadrágomat kellett felvennie, mert az jól néz ki, és a napszemüveg még akkor is rajta volt, mikor felkapcsolódtak az utcai lámpák. Csak kacarásztunk, miután összetalálkoztunk egy olyan ismerőssel, aki 4 éve látta őt utoljára. Nem tudta, hogy kivel vagyok. :) Máskor is jókat mulatok magamban az arcokon, amikor kiderül, hogy (m)ekkora gyerekeim vannak. Ennél már csak az volt vidámabb, mikor a lányom azt mondta, olyan, mintha a nővére volnék. (Jó, hát ilyeneket muszáj leírni, elvégre hiú vagyok.) Most hétvégén végre motoroztunk is. Annyira hiányzott már! Az első tavaszi motorozás mindig ugyanolyan. És mindig imádom. A sisak felvételétől addig vigyorgok, míg be nem zárjuk a garázs ajtaját. Utána csak azért nem, mert addigra már görcsöl az orcám. :) Szombat estére a királyi beszéd jutott (tetszett), aztán sütöttem muffint is megint, és mondhatom, hogy épp annyira issstenifinom lett, mint a vasárnapi ebéd. A hét, végül a tegnap délutáni (remek) pótszülinapi lazítással zárult. Tavasz van idebent.