Mindenki slan, csak nem tudják.

Ylla Kier (valaha huncut múzsa, a tizenharmadik, de azóta már megkomolyodott) hivatalos naplója. Ez itt még mindig a kirakat!

augusztus 2019
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31

képes

hangulat

hozzáfűznivaló?

  • Meluzina: Hát, én is mindent elfelejtettem oroszból, és csak Hangkert által felsorolt dolgokra emlékszem. Angolt suli után tanul... (2012.07.17. 20:19) dalocska
  • Ylla Kier: Én is így gondolom. Csak mindig meglep, hogy egyesek milyen jól tudják előre a dolgokat... a másokét meg főleg. :) (2011.01.28. 23:14) miért ne lehetne másképp?
  • szomorú zenék: A nyitókérdésre a válasz: - egyrészt mert akinek nincs, annak nagy része nem tudja, hogy a tetoválás elcsúnyulása nem... (2011.01.26. 17:37) miért ne lehetne másképp?
  • Hangkert: Hozzám meg valaki úgy jutott el, hogy a Te nevedre keresett rá. (2010.01.14. 17:41) 25 oldal
  • Ylla Kier: A karácsonyos tényleg jó volt... meg a nyulas is. De azért annyira ne sajnáld. :) (2010.01.13. 22:48) már tegnap is akartam kérdezni
  • Utolsó 20
?? (2) áááá... (46) álom (15) apró titkok (63) autó (7) barátok (16) beteg (11) blog (19) busz (9) cikk (1) Címkék (1) cipő (3) család (5) csoda (5) csúszik (2) dolgok (16) düh (5) enni (3) esküvő (3) fáj (20) farsang (3) felhők (5) festés (3) film (28) földrengés (1) fürdő (2) füst (1) gyerek (68) gyűjtemény (1) hang (2) hangulat (56) hátööö (53) herba (1) hk (1) hm... (49) holnap (3) idő (2) időjárás (1) ijedezik (4) ital (1) játék (6) jég (1) (15) kaja (50) kaka (4) kakas (2) kaland (8) karácsony (8) karma (1) képek (13) kérdez (12) kilók (8) konyha (13) könyv (4) kosz (3) közjáték (26) kulcs (2) kutya (4) lakás (13) lépcső (4) levél (3) lista (3) lusta (7) macska (6) meglepetés (26) megoldás (7) mesél (11) metró (4) mindenféléről (21) morog (6) motor (10) mozog (1) munka (5) muslinca (2) muszáj (3) nemszeretem (34) névnap (2) női izék (17) nosztalgia (3) nyafog (48) nyár (5) nyaralás (10) öltözik (3) olvas (5) palacsinta (11) piac (1) posta (2) probléma (11) régi (1) robbanás (1) rovar (9) sör (4) sport? (1) strand (1) süti (14) szerelmes (4) szeretem (36) szétvet az ideg (7) szilveszter (4) szín (3) sziszifuszi (1) szokás szerint (4) szomorkás (24) szülinap (13) tanácsot kér (1) tánc (11) táska (3) taszít (1) tavasz (11) tél (2) telefon (1) teszt (1) tetoválás (2) unalmas (6) utazás (16) úton (12) vers (9) vidám (57) villamos (2) virág (9) vizes (6) ylla (123) ylla mesél (59) ylla szerint (12) zár (2) zene (61) zsír (2) zsúr (6) zsúr leánybúcsú (1)

Linkblog

fal adja... feladja

2019.07.26. 19:57 | Ylla Kier | Szólj hozzá!

Csak úgy mondom, az a leírós dolog, nem jött be. Attól nem érzem magam jobban, illetve kevésbé magányosnak.Vagyis nem attól érzem magam jobban. Ööö...

és akkor egy kiváncsi kattintás után pofán vág valami amitől sírva nevetek az én legnagyobb fájdalmamon (hogy van aki azt se tudja hol laktam az elmúlt másfél évben, ráadásul olyan vagyok akár az elemes bútor: könnyű vele bánni és gyorsan felejthető/cserélhető).

kirándulás - 3.

2019.06.20. 14:06 | Ylla Kier | Szólj hozzá!

Az utolsó napra nem maradt más hátra, mint a Cinque Terre. Sikerült elérnem, hogy ne akarjuk végigrohanni az egészet, inkább csak úgy kényelmesen nézelődjünk, aztán majd kiderül. Korán reggel indultunk és nagyon tetszett, hogy az úton gyakorlatilag csak mi közlekedtünk. É.P., én és a repedés a szélvédőn, ami reggelre megint hosszabb lett néhány centivel. A nap sütött, haladtunk, Kiválasztottuk Vernazzat Riomaggioret és...

Ezt bizony hosszú hónapokkal ezelőtt kezdtem és be kellene fejezni, de most nem vagyok jó passzban, úgyhogy rövid leszek. Csak, hogy meglegyen az egész kirándulás.

Tehát Vernazza, Riomaggiore. És újra bebizonyosodott, hogy azokat a helyeket szeretjük igazán, ahol nincs ilyen sok ember. A vonat túlzsúfolt, akár az egyébként szép, bár kissé kopott városkák. Az idő szeretett minket és a legjobb pillanatokban sütött ki a nap, láttuk a táj legszebb arcát. Vadregény, sikátorok és lépcsők meg szirtekkel övezett kis öblök, és a szikla mentén végigfutó sétány. Persze a hangulatát nem tagadhatom. Ettünk egy jó fagyit, ittunk egy jó kávét aztán leléptünk. Ennyi tökéletesen elég volt egy napra, badarság végigjárni egyszerre többet. Visszatértünk La Spezia városába (amely egyébként pontosan ugyanolyan hangulatos és kissé kopott) és elindultunk hazafelé. Az út zavartalan volt, egész gyorsan letudtuk, ráadásul hozzájutottunk egy szenzációs pizzához Aullában. Szép út volt, szerettem. 

2019.06.20. 12:26 | Ylla Kier | Szólj hozzá!

Na az van most, hogy épp a saját dugámba dőlök. Lassan de biztosan.

Nyomorultul magányosnak érzem magam. Közben egyik fontos kapcsolatot elveszítem, s a többi fontosat is inkább leépítem, mint fel. Újak a láthatáron sem. Érzem, hogy bezárom magam lassan és sírok sírni tudnék, hogy ennyire lehetetlen hülye vagyok. Nem tudom jobb lesz-e így, hogy leírtam. Mindenesetre megpróbáltam, aztán majd kiderül. És most valami egészen más:

Tegnap tettem egy bő 20 km-es túrát. Egyedül! Többek között ezért is volt olyan hosszú. Úgy tűnik remek érzékem van a rossz irányba forduláshoz. Azért nem tévedtem el borzasztóan, csak olyan rendesen. És a legjobb, hogy nincs izomláz (de ma nem megyek még egy kört)!

Ja, és kétszer is láttam őzet egész közelről ( az egyikkel vagy fél percig bámultuk egymást), meg egy feket mókust. 

a kerékpár javítható... meg én is

2018.08.30. 13:42 | Ylla Kier | Szólj hozzá!

Ha valaki megkérdezné, hogy megy a biciklizés, elmondanám, hogy egész jól. Sokat fejlődtem a tavasz óta.

Bő harminc év kihagyás után ültem újra biciklire, és az is beletelt egy délutánba, mire rájöttem, hogy egyáltalán miért olyan szörnyű a kis piros biciklit hajtani. Másnapra persze beállítottuk a nyerget és megismerkedtem a pumpával meg a váltóval is, aztán szép lassan belejöttem a kontrafék nélküliségbe, meg az úttartásba meg kicsit a kanyarodásba is. Szóval mostanra már nem vagyok halálosan béna, csak olyan félhalálosan. Szerintem például sokkal komolyabb sérüléseim is lehetnének, Meg az is biztosan számít, hogy a rendszeres sport miatt erősebb és rugalmasabb is vagyok. Persze az szívás, hogy a kilátózás után történt a dolog, így most a sérülések mellett az izomláz miatt is kellemetlenül érzem magam. Kicsit várom már az augusztus végét, azt hiszem addig nem is mozdulok ki a lakásból. Az utóbbi két hétben egyre veszélyesebb az élet. Úgy kezdődött, hogy már egyszer elestem a bicó miatt. Najó, nem miatta, hanem mert figyelmetlen voltam és siettem. Vagyis csak álltam, de a lábam átemelésével siettem és emiatt nem emeltem elég magasra, hanem inkább beakasztottam a vázba és térdre rántottam magam. Tegnapra egész jól néztek már ki a térdeim. Na és a pupom is elmúlt a buksimról amit a csomagtartó visszacsukódása miatt szereztem a hétvégén. Picit még érzékeny ott a homlokom, de most az már semmi. Még csodálatos időt ígértek (az is volt) a borús szürke napok előtt (és ma már borús és szürke), úgyhogy felmentem a mellettünk lévő hegyecskére kilátni a kilátóból. A kilátás szokás szerint csudaszép, a forrásvíz mindennél finomabb, az erdő  meg csendesen susogó volt. Visszafelé megálltam egy kis Coopnál és nagy örömömre kaptam kenyeret, meg egy poharas kávét. A hátizsákba tettem szépen a fényképezőgép, a telefon és a vizesflaskák társaságába. És könnyeden folytattam a hazautat. Hiába no, lefelé mindig sokkal viccesebb. Aztán bekanyarodtam egy helyes kis utcába. Útszűkület következett, közben meg hallottam, hogy jön mellettem valaki. Oldalra néztem, de télleg csak egy pillanatra, és közben gyönyörűen mentem tovább egyenesen. Sajnos. Mert amikor visszanéztem már csak egy szamegre volt időm és röpültem is. Komolyan mondom, börleszkbe illő jelenet volt. Már a levegőbe emelkedve tudtam, hogy ha túlélem, majd csak nevetek az egészen. Az biztos, hogy vigyáznak rám, sőt szerintem többen is lehetnek, mert egyrészt nem éppen sétáltam a biciklivel és a padka egy pillanat alatt megállított, másrészt meg az oszlopot és a táblát is egész jól elkerültem. 

img_20180829_1459091.jpg 

 Elegánsan átrepültem a kerékpár és a tábla felett, majd egy tigris ügyességével landoltam valahol a zebra magasságában, közben mozgási energiámat arcommal kecsesen továbbadva az aszfaltnak. Vagy legalábbis így sokkal jobban hangzik, mint bárhogy. Nem időztem sokat a földön, rögtön felpattantam és sorban ellenőriztem a porcikáimat, hogy első blikkre semmi komolyabb bajt nem érzek. Egy pillanatra azért megijedtem, de aztán rájöttem, hogy a fogaim mind megvannak, csak egy kis kődarabot köptem ki. Megállapítottam, hogy a kezeimet magam elé tettem, és bár a jobb tenyerem kicsit belilult és a csuklóm is fáj, de el nem tört. sőt, egész jól megtartott. Persze az eset tartalmaz egy rakás sajnálnivaló történést. Alaposan visszagondolva a jobb kezemre és bal térdemre érkeztem le, és aztán sajnos a fejem is leért, bár nem csapódott, inkább surlódott. Sajnos ez látszik az orromon is. Sajnos messziről nézve is. Meg alatta is. Szerintem sajnos picit meg is van dagadva a jobb felső ajkam. De csak egy egész picit. Ahogy a bal térdem is. Na igen, sajnos a bal térdem újra bibis (most nem fog begyógyulni egy hét alatt). Gyanítom emellett még itt-ott el is fogok színeződni. A jobb combom belsején van pár karcolás, az a kormánytól lehet, a külső oldalán meg egy csodálatos kis folt kezd alakulni, amiről valószínűleg a tábla tehet. Mindent összevetve, egész jól megúsztam, csak most néhány napig nem nagyon van kedvem kimozdulni. Az orrom tetejéről meg a jobb orrcimpámról ledörzsölődött a bőr, először nem is vettem észre, csak mikor éreztem, hogy valami folyik belőle. Szóval a szokásosnál is ijesztőbb látványt nyújtok jelenleg. 

Természetesen a biciklimet felállítottam, összeszedtem a hátizsákomat (amiben amúgy csodálatos módon semminek nem esett baja) és folytattam az utat visszafélé, mert közben rájöttem, hogy ebbe az utcába nem is kellett volna bekanyarodnom. Kicsit elállítódott az ülés, azt visszatoltam menet közben, és hát ahányszor csak eszembe jutott mi történt, vagy ránéztem a kosaramra, muszáj volt nevetnem. Aztán mikor otthon megláttam magam a tükörben akkor megint csak vigyorogni kellett. Telefonáltam ÉPnek, hogy ne ijedjen meg mikor hazaér. Azóta ápolgatom magam, kevertem egy krémet is, és rájöttem néhány hiányosságunkra. Nem hoztunk Betadint, Neogranormont, nincs gézünk, se hőmérőnk. Nincs egy korrektorom se púderem. Ezeket be kell spájzolni még. Csöppet féltem a mai reggeltől, hogy milyen lesz felkelni, de nem fáj annyira mint ahogy kinéz. Mondjuk a tükrös dolog úgyanúgy működik ma is, pedig egy csomó helyen fáj és még egy darabig fájni is fog. Megyek is, megtekintem újra...

 

img_20180829_1508501.jpgimg_20180829_1509001.jpg

kirándulás - 2.

2018.08.30. 12:25 | Ylla Kier | Szólj hozzá!

A második éjszakát Luccaban töltöttük. Természetesen itt is egy aprócska gikszerrel kezdtük, kiderült, hogy csak az utcán lehet parkolni. Ámde a második parkolóhelyvadász kör után amikor tanácstalanul megálltunk a gps-en nézelődni, lélekszakadva futott oda hozzánk egy néni. A néni abból a kocsiból származott ami előttünk kanyarodott be az utcába és állt be az egyetlen szabad helyre. És csakis azért futott, hogy szóljon nekünk: lett egy újabb üres hely mögöttük. Juhéj! Nagyon nagyon kedves néni volt! Így aztán húsz perc kóválygás és a környező utcákkal való ismerkedés után máris elfoglalhattuk a szállást. A házigazdasszony kérésünkre ajánlott vacsorázó- és ivóhelyet is (nem az ivókutakra gondolt), ledobáltuk a cuccot s már ott sem voltunk. 

Öt percnyi sétaútra kezdődött az óváros. Ahol pedig olyan furcsaság történt velem ami még sosem. Hirtelen ismerős atmoszféra szakadt rám. Mintha ismertem volna minden utcát. Csudamód otthon éreztem magam. Kerestük a vacsorázásra kiválasztott éttermet közben hirtelen láttam magam. Ott voltam sokkalsokkal régebben, és hajnalban, hosszú ruhában, főkötőben siettem a piacra. Hogy ez honnan jött? Passz... Élveztük hogy a járókelők ritkultak, az este sűrűsödött körülöttünk. Borzasztóan szerettem volna felmenni legalább a toronyba, de sajnos a nézelődéshez túl későn érkeztünk, minden zárva volt (Lucca ezért (is) vár még rám). Ellenben és viszont a vacsoraidő még nem kezdődött el. Éhesség volt, ezért mi akkor is beültünk és tényleg csak egy egész csöppet zavart, hogy ketten vagyunk az egész étteremben. Ahhoz az asztalhoz ülhettünk amelyik legjobban tetszett. Vagyis amelyik nem volt foglalt. Szemmel tarthattunk minden érkezőt, valamint a konyhát, és remekül láttuk a falakon függő aktuális tárlatot (sajnos elfelejtettem ki művei) meg régi fotókat. Jókat vihogtunk az egyiken, amin mintha én lettem volna a hatvanas években. Sajnos a vacsora számomra nem alakult a legjobban, mert annyi zsiros pecsenyelé áztatta a hús meg a köretet is, hogy csak alig a felét tudtam megenni. Viszont legalább finom vörösbort hoztak a kért fehér helyett. Mire befejeztük a vacsorát alig lehetett elférni az asztalok között, minden lehetséges helyen ültek. Sőt hűlt helyünket sem találtuk hátranézve, mert azonnal elfoglalta a következő éhes társaság. Eredetileg még italozást is terveztünk, de annyira erős volt a bor és olyan keveset ettem hozzá, hogy inkább csak sétáltunk vigyorogva. Közben meg a csomag kekszre gondoltam, amit a szállásunkon hagytunk. Csavarogtunk, szobrot nézegettünk, aztán egész közel jártunk már a városkapuhoz, amikor eccercsak mindent elborított a frissen sült péksüteményillat. Nyammm... és akkor ott az óvárosból kifelé menet egy egész kicsike pékségben az éppen kisült forró paradicsomos-gombás-sajtos nemtommiből lett nekem egy elképesztően finom meglepetés pótvacsorám. Így már nem is maradt más, mint elalvás előtt desszertezni a kekszből és elképzelni a következő napot.

Arról pedig a következő bejegyzésben. 

Majd arrol is, hogy Zurichbe koltoztunk, de most elobb a hetvege!

2018.06.07. 23:18 | Ylla Kier | Szólj hozzá!

Ez egy hosszu és részletes fogalmazás lett. Mindent elmesélek. :)

A hosszuhetveges mininyaralast csutortok reggel kezdtuk. Eredeti tervek szerint az elso napon az ut Chur, Thusis aztan Splugennel at a hegyen, onnan meg sem allunk Veronaig. Veronaban varosnezes miegymas, a nap vegen pedig Ravenna alatt a tengerparon vart minket a szallasunk, meg talan egy kis esti seta, fincsi vacsora. Masnap reggel korán Firenze, esetleg a ferde torony, Luccaban alvás, végül hazafele a Cinque Terre.

Aha. 

Mondjuk eleinte minden rendben ment. Csak bamultuk a Zurichseet, a Walenseet, a hegyeket, megbeszeltuk, hogy jon a rossz ido es de jo, hogy nem otthon doglunk, pihenot tartottunk es reggeliztunk a patakparton, aztan irany a hago. Az elso visszafordito elott ket autos kedelyesen beszelgetett az ut kozepen, majd amelyik elottunk allt visszafordult, de ennek annyi oka lehetett... Egy masik tortenetben figyeltunk volna az into jelre. Ebben viszont haladtunk tovabb, tatottuk a szank a sok majusi ho lattan es lehuzott ablaknal tippelgettuk hany fok lehet odakint (harom) es milyen magas lehet a megmaradt legmagasabb hokupac hofal (vagy harom es fel meter). Kozben hipp-hopp, maris Olaszorszagban teremtunk. A hegy tetejen talaltunk egy kiallot ahonnan epp elindult egy feltuno konyhasarga BMW. Nana, hogy megalltunk! Jol lehetett lelegzetelallva korulnezegetni meg honnanjottunk kepeket csinalni es hofal melle allni hehereszve, hogy vajon ha hozzaerek ramomlik-e? Miutan mar rendesen atfagytunk folytattuk az utat egeszen Montesplugaig, ahol viszont ujra a sarga bmw-be meg varakozo emberekbe botlottunk, valamint egy tablaba, hogy az ut lezarva, es legkozelebb deltol kettoig lesz nyitva. Meg eppcsak a reggel vegen jartunk, ugyhogy nagy derrel-durral visszafele is megmasztuk a hegyet, es ujra Svajcban talaltuk magunkat. Kozben kalakult egy uj terv, hogyaszongya nem baj, akkor menjunk Luganoba korulnezni sikloval.

Lugano telleg szep hely lehet, ha az ember talal szabad parkolohelyet. A siklozas elmaradt, de kitalaltuk, hogy akkor legyen Lenno, a Villa del Balbianello kertje a kovetkezo probalkozas szinhelye. Vegre valami amit terveztunk, megneztunk es tetszett is! A kert egyebkent pont olyan amilyennek akartak, es ezen dolgoznak is szerintem a nap minden orajaban. Meg a setanyon hevero hofeher kavicskak is jolfesultek es minden egyes darab pontosan tudja a helyet. Hajszalpontosan a fuig terjednek. Az egesz kertben nincs helye egy millimeternyi veletlennek sem. A nap is pont ugy sut, es a vegtelen romantika omlik el az ember sziven... (biztos van ilyen ember, peldaul akik itt hazasodnak ossze) Hozzam kozelebb allnak ugyan a fesuletlen, vadregenyesebb tajak, de meg igy is tetszett az egesz. Ami nem annyira tetszett (pedig igyekeztem felkeszulni ra, hogy ez lesz) az a sok ember volt, akik roppant modortalanul pont akkor akartak megnezni a helyet amikor mi. Sajnos nem volt tul sok idonk ha tartani akartuk az itinert, ugyhogy a villaba be sem tettuk a labunk, hanem nagyvidaman huztuk a csikot.

Ekkor délután kettő óra volt.

A tavat Como irányában szerettük volna elhagyni, de Comoban sajnos újra útlezárásba futottunk. Vissza kellett fordulnunk es a másik irányból kerülni. Luganoban megálltunk, mert mire ismét odáig értünk, kb. ötször csörgött a telefon, de hallani illetve érteni nem lehetett semmit. Úgy gondoltuk a szállásról keresnek, hogy mikor érkezünk meg vagy ilyesmi... És tényleg a lefoglalt szállásról kerestek. Valami zavaros szöveg után (hogy a foglalásunk nem aznapra szólt valójában, hanem az előző napra??) megkérdezték, hogy megfelel-e nekünk, ha keresnek egy másik helyen szobát? Mondtuk, hogy persze, és este hét és nyolc között érkezünk. Háromkor hasítottunk az autópályán (már nem annyira vidáman). Megettük a szendvicseket és épp kajakómás köldökbámulásba kezdtem, amikor egy csúnya nagy koppanás felijesztett. Kaptunk egy kavicsot ami nemcsak egy pinduri lyukat ütött, hanem megrepesztette a szélvédőt. Mint a rajzfilmekben, láttuk ahogy fut a repedés felfelé és lefelé is. Egy pillanatra azt vártam, hogy egészen az ablaktörlőig leszalad és már láttam magunkat lobogó hajjal a szélvédő nélküli kocsiban. Hát szerencsénk volt, elfogyott a lendület, csökkent a feszültség (összesen még repedt vagy öt centinyit azóta szép lassan, nagyon remélem, hogy kibírja a cseréig) a szélvédő maradt egyben.  Vidámság már nyomokban sem volt érezhető, ráadásul ahogy egyre közelebb értünk Milánóhoz, egyre kevésbé hasítottunk. Inkább csak totyogtunk. Meg-megálltunk. És nagyon nagyon mérgesek kezdtünk lenni. Szerettünk volna Milánótól megszabadulni de nem eresztett. Végül vörös fejjel, erősen paprikás hangulatban (még mindig csak valahol Milánó mellett) megálltunk egy benzinkútnál és háromnegyed hatkor, némi veszekedés vita után, telefonon lemondtuk a mindenféle szállást. Így esett, hogy az éjszakát Monzában töltöttük. Szerencsére sikerült jól választani, a szoba tiszta volt, az ágy pedig nagyon kényelmes. Ha elfelejteni nem is tudtuk a balszerencsés napot a kedvünk azért visszatért, nem haragudtunk előre Firenzére. Természetesen pizzát vacsoráztunk (korrekt volt, de nem kiemelkedő), közben pedig felemlegettük a korábbi évek legfinomabb pizzáit. 

Reggel - miután megkóstoltam a rettenetes rántottát (igen, azt is el lehet rontani) és jól bereggeliztem virsliből - kisebb kavarodás (+6km) után és az eredeti tervhez képest néhány órával később, de végre jó úton voltunk. Egy rakás blogot, útinaplót és hasonlókat olvastam indulás előtt, szóval már igazán kíváncsi voltam Toszkánára és benne Firenzére. Az autóban eleinte az bűvölt el, hogy egyáltalán haladunk, méghozzá gyors tempóban, aztán egyszerre csak festménybe illő tájak kezdtek következni szőlőkkel, zöld földekkel, pipacsmezőkkel, lakott és elhagyatott tanyákkal, fasorokkal. De komolyan, mint egy végenincs festmény (van egy ilyen képünk a falon, tanya, fasor, pipacsmező. Sose tudtuk hol lehet). Nem győztem nézni a szemeimmel. És ami ezután jött! A sok egymásba érő hegyecske úgy nézett ki, mintha az óriások ledobáltak volna egy csomó pihe-puha bolyhos bársonypárnát a földre (bármelyik pillanatban jöhetnek persze, hogy nekifutásból dobjanak egy hátast a jó kis ágyikóba). Csudamód élveztem az autózást ezen az úton! Könnyen repült az idő, hipp-hopp megérkeztünk.

Firenze látványos részére villamossal jutottunk el. Mindig izgalmas idegen városok villamosain utazni, jó sokat lehet nézelődni és érdekes dolgokat lát az ember. Iskolásokat bohóckodni, szép kutyákat, sminkelő nőt...  Tudom tudom, csupa olyat amit otthon is de mégis jó. Leszállás után két perccel azonban már tudtam, hogy Firenzébe vissza kell majd menni. Nem azért mert annyira mesés, hanem mert annyian voltak. Kb. délre érkeztünk meg. Délre pedig még a lusta turisták is odaérnek. Nem is a kígyózó sorok zavartak, sokkal rosszabb volt, hogy nem mehettünk arra amerre akartunk, mert mindig ott állt előttünk valaki. Egyszer majd szeretnék Firenzében tölteni egy (vagy több) éjszakát és amint a nap felkel máris az utcákat járni. Akkor csodálatos város lehet. Így most csak a kötelezőket néztük meg, fagyiztunk, ja és ittam egy ROSSZ kávét! Emiatt egy icipicit mégiscsak haragudtam Firenzére, na mindegy.  Az egyeurós karkötő gyorsan megvígasztalt, aztán menekülőre fogtuk. 

Folytköv. 

 

 

 

új...

2018.01.02. 23:44 | Ylla Kier | Szólj hozzá!

év

város

ország

Még az is lehet, hogy újra napirendre kerül ez a naplóság.

sokk vagyok

2017.10.23. 23:06 | Ylla Kier | Szólj hozzá!

Pénteken frufrut vágattam kedvenc fordrászommal. Azóta a családom állandóan megijed mikor meglát. 

2017.08.18. 23:02 | Ylla Kier | Szólj hozzá!

Nagyon kevés ember van akit nem bírok. Valóban nagyon kevés. Sajnos nem bírom azt a negédes modorosságot, a megjátszást, és leginkább azt nem bírom abban az emberben, hogy mekkora köcsög vagyok ha egy helyen kell lennem vele. 

Tudom, hogy nem a legjobb megoldás, de egyelőre csak megpróbálom elkerülni valahogy...

tudtam

2017.08.14. 22:24 | Ylla Kier | Szólj hozzá!

Kaptam egy tökjó éles kést.

A ragtapasz a második napon már nem is kellett, mostanra pedig már nem nyílik fel újra és újra a vágás, csak egy kicsit érzékeny.