És van is rá okom. A gyerök (az imádnivaló kis tündér) hétvégén 18 éves lett, de előtte még megtaláta elveszettnek hitt esküvői videókazettánkat, valamint még pár tucat felvételt úgy 15-16 évvel ezelőttről. A szüleinkkel együtt ünnepeltünk vasárnap, közben megnéztük a filmecskéket és persze vagy százezerszer elolvadtam a gyönyörűségtől. Volt egy rakás kaja és sütik és torta. És a héten az én édes kicsi lányom főzni tanul anyukámtól, ma meg a tizenkilencedik házassági évfordulónk volt. Romantikaözön és nosztalgiahegyek, halászlé, marhapörkölt, sör...

Hú de megmámorosodtam!

Tegnapelőtt este színházba mentem. Szépen felöltöztem, hagytam magam rábeszélni a fekete ruhámra. Tényleg jól állt, de arról a fekete ruhámról van szó amit az utóbbi évben kissé kinőttem és aminek emiatt a 6 kilócska miatt a dekoltázsa igenigen mélyre került, szóval sietni nem nagyon ajánlatos benne. Na én ebben rohantam végig a Margitszigetet. Kétszer. Pedig tökéletesen időben indultam. És mennyire örültem amikor eszembe jutott, hogy a színpad a másik végéhez van közelebb…  A hév viszont nem jött,  így a hídtól megkeztem az első rohanást. Bár a lábaim nem örültek, én egészen megnyugodtam mert háromnegyed nyolc előtt két perccel már a bejáratot nézegettem. Tébláboltam egy keveset, vártam hátha felbukkan az én kedves barátnőm a flamenco órákról. És csak egy icipicit tűnt fel, hogy én vagyok egyedül így kirittyentve. Igazi meglepetésként ért, hogy  mikor be akartam menni közölték, ott ma nincs előadás. Ekkor volt 19:53.
Elővettem a jegyet, és roppant módon rácsodálkoztam, hogy a helyszín a Városmajor Szabadtéri Színház, és nem a Margitsziget. Remek! Az előadás nyolckor kezdődött, ezért rövid gondolkodás meg guglizás után nekikezdtem a második rohanásnak. Két megállónyit vágtattam (idegesített volna ha a megállóban kell várakoznom végeérhetetlenül hosszú percekig), egy megállónyit buszoztam aztán átszálltam a villamosra. Ó, eddig a pontig hasítottam, de aztán odaértem a Széll Kálmán térre ami majdnem kifogott rajtam. Korábban is ritkán jártam arra, mióta feltúrták azóta meg egyszer sem. Azt sem tudtam merre induljak (naná, hogy nem arra kellett volna) és már a
közepén jártam mikor észleltem, hogy arra nem visz út amerre én gondoltam. Még szitkozódtam is, annyira ideges lettem a saját hülyeségem meg a nagy kerülők miatt.
Végül mindössze kétszeri visszafordulás és három tájékoztatás után megtaláltam a színházat. Természetesen a hátsó bejáratot. De ekkor már a kavicságy sem állíthatott meg, bejutottam, és csak kb. 20 percet késtem.
Szóval a feszült idegállapot már jócskán állt, mire lehuppantam a székbe. De legalább passzoltam a darabhoz. :)